Vörösmarty Színház: Válasz Melindának

Kedves Melinda!

Az évad első bemutatója október 3-án lesz (a Momo című mesejáték), október 4-én pedig a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot mutatjuk be a nagyszínpadon. A szeptemberi műsorunk két hét múlva lesz elérhető.

2014. augusztus 18., hétfő

Melinda: 2014/2015

Szeretném megkérdezni, kb. mikortól lesz elérhető a 2014/2015-ös évad szeptemberi műsora? Illetve mikorra várható az első premier ebben az évadban? ;)

2014. augusztus 18., hétfő

Szakács Jánosné: Gratula!

Tegnap láttuk a Margitszigeten a My Fair Ladyt, zseniális volt, gratulálunk hozzá az egész társulatnak!

Köszönjük az élményt!

 

Smile

2014. július 21., hétfő

Krisztián 29: Elveszett forgatókönyv

Drága Igazgató Úr! Ne legyen szomorú hogy ellopták a forgatókönyvet ugyanis aki ellopta annak jusson az eszébe hogy milyen rossz dolgot cselekedett egy nemzeti értéket fosztott meg így maga pedig legyen büszke hogy egyáltalán megvalósul ez a rendezvény mármint a Koronázási Ünnepi Játékok és mind ez az ön igazgatása alatt.

2014. július 14., hétfő

Vörösmarty Színház: Válasz Kovácsik Annamáriának

Kedves Annamária!
Egy egészen picit változik a társulat összetétele. Szalay Marianna távozik, Ostorházi Bernadett a társulatunk új tagja.

Szeretettel várjuk az új évadban!

2014. június 16., hétfő

Kovácsik Annamária: Társulat

Jó napot kívánok! Az lenne a kérdésem, változik-e valamiben jövőre a társulat összetétele?

Bízom benne, senki nem távozik ebből a nagyszerű társaságból! Wink

Köszönöm válaszukat!

Annamari

2014. június 14., szombat

Vörösmarty Színház: Válasz Fekere Heidinek

Kedves Heidi!

Gratulálunk a pocaklakóhoz, reméljük, idővel ő is színházrajongó lesz :) A tervek szerint műsoron marad A Mester és Margarita című előadásunk a következő évadban.

2014. június 12., csütörtök

Fekete Heidi: Mester és Margarita

Kedves Színház!

Szomaton (2014. 06. 07) betekintést vettünk lányommal Bulgakov: Mester és Margarita c. előadásba.  Sajnos csak az első felvonulás végeig tudtunk maradni, mert lányom "pocaklakója" nagyon érzékenyen reagált a nagy hangokra. Tetszsett az ábrázolás s kiváncsi lennék a folytatására - evégett szeretnék kérdezni: a művet a következő avadban még viszik színpadra? 

Napos üdvözlettel: Heidi Fekete. 

2014. június 09., hétfő

Vörösmarty Színház: Válasz Melindának

Kedves Melinda! Idén nem lesz a Pelikán Udvarban a Bor, mámor, szerelem című operettkoktél. Kulka János és Csákányi Eszter estjére, valamit a Micsoda útjaink című előadásra várjuk a közönséget. Bővebb információk ide kattintva.

 

2014. június 06., péntek

Melinda: Bor, mámor, szerelem

Szeretném megkérdezni, idén nyáron, láthatjuk-e valamikor a Pelikán Udvarban, a zseniális "Bor, mámor, szerelem" című előadásukat?

Köszönöm válaszukat!

2014. június 05., csütörtök

Vörösmarty Színház: Válasz Kovács Katalinnak

Kedves Katalin! Lászlót Makranczi Zalán, a koronázó érseket Blaskó Péter alakítja, a szertartásmester Mihályi Győző lesz. További információkat a Koronázási Ünnepi Játékokról a www.koronazas.hu oldalon talál.

2014. május 27., kedd

Vörösmarty Színház: Válasz Annamáriának

Kedves Annamária!
Minden előadás előtt és szünetben mindkét ruhatárban megvásárolható az aznap esti produkció műsorfüzete. Nagy plakátunk csak a kirakatban van. Köszönjük a figyelmeztetést!

2014. május 27., kedd

Kovács Katalin: Koronázási szertartásjáték

Érdeklődni szeretnék, mikortól lesz elérhető a Koronázási szertartásjáték szereposztása? Sokan, kíváncsian várjuk. :)

 

Köszönettel:

Kata

2014. május 24., szombat

Annamária: Műsorfüzet

Tisztelt Színház, a május 16-i Mester és Margarita előadáson hiányoltuk a programfüzeteket. Amúgy, miért nincsen legalább egy nagy plakát a szereposztással az előtérben, az a bizonyos hagyományos? 

2014. május 21., szerda

Vörösmarty Színház: Válasz Rutkának

 - Az 5 előadásos Ajtay, Blaha, Csortos, Déryné, Egri, Feleki, Kállay, Iglódi bérlettel a 3:1 a szerelem javára, Őfelsége komédiása, Hamlet, Gulag és Amadeus című produkciók tekinthetők meg

- A szintén 5 előadásos Kabos bérlettel 3:1 a szerelem javára, Őfelsége komédiása, A padlás, Hamlet és Amadeus című produkciók tekinthetők meg

 - Az 5 előadásos diákbérletek (Ciszterci, Kodo, Teleki, Tóparti, Vasvári) a 3:1 a szerelem javára, Őfelsége komédiása, Hamlet, Gulag és A félkegyelmű című produkciókat tartalmazzák

 

Szeretettel várjuk!

2014. május 07., szerda

Rutka: 2014/2015

Érdeklődöm, hogy az új évad 6 nagyszínházi bemutatója közül melyik nem szerepel az 5 előadásos bérletek kínálatában.

2014. május 04., vasárnap

Vörösmarty Színház: Válasz Melindának

Kedves Melinda!

Ezen a linken megtekinthető jövő évadunk műsora:

http://www.vorosmartyszinhaz.hu/jegyinformaciok-img/a-20132014-es-evad-eladasai-berletei

Hamarosan a nyári előadásokról is tájékoztatjuk közönségünket.

2014. április 29., kedd

nyári előadások: Melinda

Szeretném megkérdezni, lehet-e már tudni, mikor és milyen előadások lesznek láthatóak idén, a nyári színház keretein belül?

2014. április 28., hétfő

Melinda: 2014/2015

Szeretném megkérdezni Önöktől, kb. mikortól lesz elérhető a következő évad bérleteinek listája, az előadások címe?

 

2014. április 24., csütörtök

Vörösmarty Színház: Válasz Melindának

Kedves Melinda! A januárban elmaradt Lear király előadás új időpontja: 2014. április 15. (kedd) 19.00 óra.

2014. február 11., kedd

Melinda: Lear király

Szeretném megkérdezni, hogy a decemberben, Kozák András bérletben szereplő, elmaradt lear király előadás pótlására, előre láthatólag mikor kerül sor?

Köszönöm a választ!

2014. február 07., péntek

Tajti Zoltánné: hangverseny

T.Színház!

Hosszú ideje van filharmonia bérletem, jó bevált szokás volt még pár évvel ezelőtt, hogy mikor elfoglaltuk helyeinket a székeken elhelyezve megtaláltuk az aktuális hangverseny programját.
Ezt már a tavalyi évadban nem tapasztalhattuk, elkezdődött a vadászat a kitett pár db program után. Nem értem, fénymásolt-sokszorosított lapokból miért nem lehet annyit készíteni, hogy minden bérlettulajdonosnak juthasson. A mai farsangi hangversenyen nem én voltam az egyetlen méltatlankodó aki kifogásolta a jelen helyzetet. 
Kérem a színház vezetését a jövőben ügyeljenek erre és orvosolják ezt a problémát. Nem igényel különösebben nagy anyagi befektetés csak figyelmet. 

Köszönettel, Tajti Zoltánné

 

2014. február 03., hétfő

Grosz Krisztina: Vidéki színház!?..

Tisztelt Szervezés!

Online szeretem volna kombinált bérletet vásárolni az Önök honlapján. Ez többszöri próbálkozásra sem sikerült. Ezek után - munkaidőben - személyesen bementem a Színházba. Sajnos ott sem mentek simán a dolgok. A munkatársuknál a honlapjuk áttanulmányozása után, én több információval rendelkeztem a bérletekről. A hely kiválasztásánál is voltak gondjaim, mert nagyon régen voltam ebben a színházba. Kollégájuk nem túl meggyőzően "segített". Végül is sikerült bérleteinket a Középpáholy 9 és 10 székére, a legdrágább kategóriába megvásárolni. A mai első előadáson ért a nagy meglepetés, ugyanis a párom és köztem egy lépcső és egy oszlop foglalt helyet. Ezeket után nem csodálkozom, hogy amikor nyáron megkérdeztem, hogy e-mailen hány nappal az előadás előtt értesítenek, csak csodálkozni láttam. Ez ugyanis alapszolgáltatása az általam látogatott Budapesti színházaknak.

Ezek után remélem, nem csodálkoznak, ha a Székesfehérváriak a fővárosban vásárolnak bérletet.

2013. október 08., kedd

HCsaba: Bor, mámor, szerelem

A szeptember 23-a Bor, mámor, szerelem minden képzeletet felülmúlt, zseniális előadás volt. Az első perctől kezdve az utolsóig élvezte a közönség, és áradt a szeretet a Színészek felé. A Művészek tündököltek a szerepeikben, mindenki azt játszotta amiben a legjobb.  Szívüket,  lelküket is kitették az előadásért.  Annyira jó volt látni, végre egy színpadon a nagy négyest, Váradi Eszter Sárát, Keller Jánost, Závodszky Noémit és Buch Tibort akik az operett játszás történetébe már rég beírták a nevüket. Nagyon jól megoldották, hogy kicsit mégis közöttünk játszhassanak, színházunk „térleválasztó kerítéseinek” akadályát is. A felcsendülő operett slágerek, csodálatosan szóltak,  a zenészek, Horváth Elemér is fantasztikusan játszott, betöltötték az egész színházat.  A telt házas előadás végén, a szűnni nem akaró álló vastaps is magáért beszélt. Imádta a közönség a darabot.  A ráadás dalokat már nem is számoltam, nagyon nehezen engedte el a közönség a Művészeket. Én utoljára álló tapsot és ekkora sikert a nagyszínházban "Ez a ház bontásra vár" című előadás után éreztem, legalább is a premiereken azóta nem volt egyszer sem. Köszönöm, hogy újra átélhettük ezt a csodát. Láttam, már az előadást többször fogadóban, Pelikán udvarban asztalok közt, asztalok nélkül, csillagfényes estéken, de azt hiszem most hazatért. Remélem, műsoron marad, és még nagyon sokszor láthatjuk ezt a fantasztikus operett koktélt. Szívből gratulálok minden fellépő Művésznek és a kitűnő zenekarnak!

2013. október 02., szerda

Karesz33: Koronázási Szertartásjáték

Hadd gratuláljak az igazgató úrnak és a művészeknek ezért a csodálatos szertartás játékért hiszen ez egy fantasztikus játék volt és még a rendezés is jó volt drága igazgató úr! Csak így tovább!

2013. augusztus 21., szerda

Vörösmarty Színház: Válasz Krisztinának

Kedves Krisztina! A szeptemberi műsorunk már elérhető, a tervek szerint szeptember 10-én tesszük közzé az októberit. Szeretettel várjuk!

2013. augusztus 18., vasárnap

Kovácsik Krisztina: színház műsor

Köszönöm szépen a választ! ;)

Szeretném még megkérdezni, kb. mikortól lesz elérhető az interneten a Színház 2013. szeptemberi-októberi műsora?

Köszönöm!

Krisztina

2013. augusztus 17., szombat

Vörösmarty Színház: Válasz Kovácsik Krisztinának

A tervek szerint a 2013/2014-es évadban műsoron marad a Lili bárónő című operett, amelyben Buch Tibor Illésházy grófot alakítja.

2013. augusztus 15., csütörtök

Kovácsik Krisztina: információ kérés

Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy a 2013-2014-es évad, zenés darabjaiban, láthatjuk-e valamikor Buch Tibor Művész Urat, vengéd közreműködőként?

Tisztelettel:

Kovácsik Krisztina

2013. augusztus 10., szombat

Vörösmarty Színház: Válasz Melindának

Kedves Melinda! Nagyon örülünk, hogy tetszett az előadás! Egyelőre nem jelenik meg a hanganyag cd-n, viszont élőben újrahallgathatja a dalokat, hiszen szeptember 23-án ismét játsszuk a Bor, mámor, szerelem című operettkoktélt.

2013. július 18., csütörtök

Melinda: Bor, mámor, szerelem

Gratulálok a Bor, mámor, szerelem c. előadásukhoz, fantasztikus volt! :)

Szeretném megkérdezni, hogy esetleg megjelenik-e valamikor az előadás hanganyaga CD-n? Nagyon jó lenne újra meghallgatni a darab operett slágereit, ezeknek a Nagyszerű Színészeknek a tolmácsolásában!

Előre is köszönöm válaszukat!

2013. július 13., szombat

Vörösmarty Színház: A nyomorultak

Kedves Adél!
Valóban terveztük A nyomorultak című musical bemutatását, ám jogdíjproblémák miatt az előadást egyelőre nem láthatja a Vörösmarty Színház közönsége. Reméljük, ennek ellenére talál műsorunkban kedvére való produkciókat!

2013. július 04., csütörtök

Adél: A nyomorultak

Szeretném megkérdezni, hogy A nyomorultak c. musical bemutatását tervezi-e a színház 2013/2014 évadban. Egy április 17-i hírben még azt olvashattuk, hogy nagy valószínúséggel játszani fogják, de most nem látható 'a 2013/2014-es évad előadásai' között.

Válaszukat előre is köszönöm.

2013. július 02., kedd

HCsaba: Nyári Színház?

Érdeklődni szeretnék 2013-ban lesz a Pelikán udvarban nyári színház?

2013. június 12., szerda

Vörösmarty Színház: Válasz Turkovics Eszternek

A tervek szerint műsoron marad A dzsungel könyve című előadásunk, amelyben Gulyás Hermann Sándor Ká szerepét alakítja.

2013. június 12., szerda

Turkovics Eszter: színészek

Érdeklődni szeretnék, hogy a színház  2013/2014-es évad darabjaiban kapott-e szerepet Gulyás Hermann Sándor színművész.

2013. június 10., hétfő

Gönczy Zsuzsánna Anna: Koronázási műsor

Tisztelt Igazgató úr,

szeretnék Önnek, Önöknek gratulálni az augusztus 20-i csodálatos tervükhöz, mellyel ma hajnalban volt módom megismerkedni a tv2 adásában - ahol Önt meginterjúvolták...nagy kár nagyon nagy, hogy egy ilyen volumenű témát éjszaka vetítenek és az Önnel készített interjút nem nap közben - fő adási időben közvetítik. Hiszen KIRÁLYAINK emlékét - koronázási szertartást fognak megeleveníteni....ez példaértékű ráadásul az egész Város Apraja Nagyja részt vehet a játékokban...

Az Isten áldja meg Önt, Önöket, hogy történelmünk középkori eseményeit szeretnék nekünk bemutatni.

Én egy egyszerű kárpátaljai magyar ember vagyok...minden évben viszem a barátaimat Kárpátaljára autóbusszal - hogy ismerjék meg az ottani történelmi nevezetességeket.

Sok sikert, kitartást kívánok a koronázási szertartások bemutatásához, nagyon várom és igyekszem én is részt venni az ünnepségeken családommal együtt.

Mély tisztelettel:

 

Gönczy Zsuzsánna Anna

2013. május 31., péntek

Vörösmarty Színház: Válasz Csaplár Teréziának

Kedves Terézia! Kun Ágnes Anna a május 1-jei, illetve a május 11-ei Sevillai borbélyban lép színpadra. Szeretettel várjuk!

2013. április 22., hétfő

Csaplár Terézia: május 10 sevillai borbély

Kedves Vörösmarty Színház!

Szeretném tudni, hogy május 10-én Rosina szerepében Kun ÁGnes Anna lesz-e látható, hallható. Mi is távolról érkeznénk, a művésznő nagy rajongói vagyunk. Konkrét szereposztást nem találtam.

2013. április 19., péntek

Don Carlos c.előadás: elismerés

Végre egy igényes ,komoly darab.

Köszönet érte

2013. április 18., csütörtök

Vörösmarty Színház: Válaszok

A májusi programunk hamarosan elérhető lesz az oldalon, még egy kis türelmüket szeretnénk kérni.

Az előadások elmaradásáról és annak pótlásáról mindig hírt adunk a Zsöllye Híradóban, így érdemes figyelemmel kísérni.

2013. április 15., hétfő

Rutka: Csortos bérlet

Sajnálattal vettem, hogy a Csortos bérlet ismét mostohának bizonyult, mint az egész évadban. Szeptembertől csak 3 előadása volt. Az áprilisi, majd a május havi műsorból is kimaradt. Régi bérletesek vagyunk, az eddigi években az évad alatt májusig arányosan voltak az előadások elosztva. Még két előadás  lenne, talán a nyáron tervezik?

2013. április 12., péntek

Melinda: Mirandolina

Szeretném megkérdezni, előre láthatólag mikorra tervezik a március 15.-én elmaradt Mirandolina pótlását?

Köszönettel:

Melinda

2013. április 09., kedd

Vörösmarty Színház: Válasz Boros Erika részére

Kedves Erika!

A májusi program még nem 100%-os addig sajnos nem tudunk választ adni a kérdésre, de  hamarosan elkészül, egy kis türelmét kérnénk.

 

2013. április 09., kedd

Boros Erika: Érdeklődés

Érdeklődni szeretnék, hogy május 11-én műsoron lesz -e A sevillai borbély c. vígopera. Meglehetősen távolról utaznánk el erre az előadásra ezért fontos a pontos dátum. 

Szeretettel és köszönettel: Boros Erika

2013. április 07., vasárnap

Nné Cz. Éva: Cyrao Caffe

Tisztelt Szervezők!

A Cyrano Caffe márc. 29-i előadása, a Muzsikás Együttes és Petrás Mária estje, torokszorító, lélekemelő élmény volt! Megszokottan színvonalas, alkalomhoz illően összeállított műsort kaptam. Sajnálatos hír volt, hogy az együttes egyik emblematikus  tagja megbetegedett, ezúton kívánok mielőbbi felépülést Sipos Mihálynak! Grátisz meglepetésként ért Petrás Mária megjelenése a színpadon, kárpótolt gyönyörű hangja.

 Megtiszteltetés volt számomra, hogy itt láthattam, hallgathattam a zenekart városunkban. 

Köszönet az Együttesnek! Köszönet jár érte a színház vezetőségének, szervezőinek, mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az estéhez.

Köszönöm az élményt!

(Egy apró, zárójeles kérésem, jelzésem lenne. A fellépőkkel szembeni tisztelet jegyében kérem, gondolják át a büfé előadás alatti működési rendjét, hogyan, mi módon lehetne háttérben maradva, csendesen kiszolgálni bennünket! A tea, a süti minőségi voltSmile

 

 

2013. április 06., szombat

Vörösmarty Színház: Válasz Tajti Bélának

Tisztelt Tajti Béla!

A nézők, különösen a bérletesek nagyon fontosak számunkra. Semmiképp nem szeretnénk önnek csalódást okozni a változtatással.
A Rózsavölgyi Szalon a magyar művészeti élet jelentős központja, a főváros egyik új, ám lényeges találkozóhelye, így a Pereg a film… zene című előadás semmiképp nem minősül vidéki hakninak. Az előadásban két neves művész, Hegyi Barbara és Kolovratnik Krisztián lép színpadra, a produkció rendezője pedig Sándor Pál, aki szintén a magyar film- és színházművészet kiemelkedő alakja. Reméljük, elnyeri tetszését az előadás!

2013. április 04., csütörtök

Tajti Béla: Felháborító

Tisztelt Színház!

Szomorúan vettem tudomásul hogy a bérletesek már nem számítanak ,mivel azok már kifizették az előadások árát.

Blaha bérletem van és a meghírdetett előadások helyett egy dalestel akarják kiszúrni a szemem.És örüljek hogy egyéltalán kapok valamit.

Lehet müsort változtatni de akkor műsort kapjunk,ne egy" vidéki haknit".

Tisztelettel :

Tajti béla

 

2013. március 28., csütörtök

Szászi Béláné: Véleményem a Toldi előadásról

Nagyon értékes és érdekes előadás volt! Akrobatikus Toldira nem gondoltam, mint magyartanár, de formabontó volt.  Gyönyörűenmondták a színészek /leendők/ a művet! Pontosan, hibátlanul. A keves kellékkel is lehet sokat kifejezni, gratulálok nekik is és a rendezőnek, koreográfusnak, egyaránt! 

További sok sikert kívánok tanítványaimmal együtt!

2013. március 28., csütörtök

Svéda Zoltánné: Köszönet

Nyíregyházáról értekezleten voltunk Székesfehérváron, és március 22-én megnéztük a MIRANDOLINA előadást. Fantasztikus volt, a színház gyönyörű erőt kívánok ahhoz, hogy továbbra is ilyen élményben tudják részesíteni a közönséget.Köszönet a felejthetetlen estéért. Ezt ÍGY KELL csinálni. Még egyszer KÖSZÖNET:Svéda Zoltánné

2013. március 23., szombat

Echmes dávid: Dzsungelkönyve

Nagyon jo volt nekem tetszet igaz,hogy11 vagyok.Szereposztás is jo volt

2013. március 22., péntek

Pajor Tibor: Köszönet

Tisztelt Vörösmarty Színház!

 

Csak szeretném megköszönni a Dzsungel könyve előadásukat!

Eddigi életem során még nem voltam Színházban, pedig 30 felett járok már, úgyhogy ez volt a "legelső" amit soha nem fogok elfelejteni. Nagyon színvonalas volt az előadás. Terveinkben szerepel egy újabb látogatás.

Mégegyszer köszönöm.

 

2013. március 20., szerda

Vörösmarty Színház: Válasz

Kedves Sélleiné!

Természetesen lesz pótelőadása a Don Carlosnak, amiről a Zsöllye Híradóban is fogunk írni.

A bejegyzésekhez tartozó dátumszínt, ha tudjuk, módosítjuk természetesen.

2013. március 18., hétfő

Sélleiné: Beírások dátuma

Szeretném megkérni, ha lehetséges, hogy az egyes beírások dátumát valamilyen sötétebb szinnel jelenítsék meg. 

A kódot nem igen szereti elfogadni a beírás elküldése, 5-6 szor kell megpróbálni elküldeni a beírást. 

Tegnap sajnos elmaradt a Don Carlos előadás, amire s rossz idő ellenére elmentünk sokan.

Kérem, ha pótolják, akkor azt a Zsölye hiradóban és itt is tegyék közre.

Köszönöm. 

2013. március 15., péntek

Szemanyikné Bea: Dzsungel Könyve

Köszönöm a választ. KIVÁRJUK Wink addig húsvétolunk picit :) De akkor legyen hétvégén.Mi vidékiek vagyunk, ráadásul én másik megyében dolgozom.Kislányom meg nyúz érte és joggal.Meg mutattam a választ remélem erre is kedvezőt kapunk. További szépet addig is mindenkinek!Bea ( Imola nevében) ő a kislányom

2013. március 07., csütörtök

Erdős Géza: Színház

Tisztelt Társulat!

Drahos Lászlónak is címzem, hogy vásároltam már Önöknél színházjegyet minden probléma nélkül.Rendkívül rugalmas a rendszer, mindenkinek ajánlom! Szerintem biztonságos.

Nem kevésbé ajánlom a színház dolgozóit, színészeit, akik értünk vannak! Én mindig jól érzem magam a színházban velük. Köszönöm az egész társulat munkáját!!! Cool

2013. március 03., vasárnap

Cs.T.: Dzsungel

Sajnálom hogy a színház előadásai nem  a közönségért vannak!Nem gondolnak azokra,akiknek a délutáni előadások nem felelnek meg.A délután 5 kor  kezdődő előadás egy picit jobbnak tünt,de beláttuk hogy ahhoz komoly protekció kellene hogy halandó jegyhez juthasson!Azt gondoltam az jó a színháznak ha sokan  szertnék megnézni az előadásokat.Tévedtem.Sajnálom!Van esetleg megoldás?

2013. március 01., péntek

Vörösmarty Színház: Válasz Szemanyiknké Beának

Kedves Bea! Áprilisban nem lesz hétvégén A dzsungel könyve. A májusi és júniusi műsorunk egyelőre egyeztetés alatt áll. Köszönjük a türelmét!

2013. március 01., péntek

Szemanyiknké Bea: Dzsungel Könyve

Üdv! Szeretném kérdezni, hogy lesz e hétvégéi előadás a Dzsungel Könyve - ből?Nagyon szeretnénk megnézni, de hétköznap lehetetlen :( sajna

 

Köszönöm szépen!!:)

2013. március 01., péntek

PIROSKA: DON CARLOS

Köszönöm a tegnap estét !

Csodálatos élményben volt részünk !

Azt megjegyezném , húsz éve nem ültem " a bársony széken "

......

Minden tisztelelem az Önöké !

Egy idézettel üdvözlöm a tarsaságot :

"Az emberek arcára mosolyt fakasztani, szemükbe könnyet csalni, a legnagyszerűbb dolog a világon."

 

 

 

 

2013. február 22., péntek

Vörösmarty Színház: Válasz HCsabának

Köszönjük észrevételét, most már szerepel a listán.

2013. február 14., csütörtök

HCsaba: Lili bárónő 2013.02.16. nem szerepel a műsorban?

Tisztelt Színház!

Érdeklődni szeretnék Lili bárónő 2013.02.16-ai előadás nem szerepel a műsorban? Pedig még jegyem is van rá Smile

Sajnos a szombati szereposztás sem szerepel az oldalon.

 

2013. február 13., szerda

Vörösmarty Színház: Válasz HCsabának

Március havi műsorunk elérhető már az oldalunkon, az alábbi linken http://www.vorosmartyszinhaz.hu/msor/havi-msor?view=datum&datum=201303

 

2013. február 13., szerda

HCsaba: Márciusi műsor?

Érdeklődni szeretnék mikor lesz márciusi teljes műsor?

2013. február 12., kedd

Peti: Család ellen nincs orvosság jegy

Ha esetleg valakinek lenne 2 db eladó jegye  a Család ellen nincs orvosság darabra 02.08-ra, akkor szívesen megvenném.

petike971@citromail.hu

2013. február 01., péntek

Vörösmarty Színház: Válasz Bettinek

Kedves Betti! Hamarosan a Sir Kán bérlet többi előadásait is megtekinthetik. A következő havi műsorunk február 10-én jelenik meg.

2013. január 30., szerda

Betti: Sir Kán bérlet

Szeptemberben vásároltunk Sir Kán bérletet, és már igencsak vártuk az előadásokat. Ma sor is kerül az egyikre (A dzsungel könyve).

Érdekődni szeretnék, hogy a további Sir Kán bérletes előadások mikor lesznek? (Ez különösen azért érdekel, mert úgy látom, hogy februárban sem lesz ilyen darab).

Válaszukat előre is köszönöm!

Betti

2013. január 30., szerda

Székely Imre: Liszt Ferenc Kamarazenekar Ünnepi hangverseny

Liszt Ferenc Kamarazenekar Ünnepi hangverseny

Ötven év… az egy ember élete, nemhogy egy zenekaré! Ötven éve játszanak nekünk úgy, hogy a mai előadásuk is a tökéletességre törekedett. Ötven… még gombócból is sok. Milyen munkát végez bárki töretlen lelkesedéssel ennyi ideig? És itt a példa, hogy lehet, létezik ilyesmi. A Liszt Ferenc Zenekar alapító és új tagokkal az alapító céloknak megfelelően magas szinten közvetíti a zenekari műveket, hallatszik, és látszik is, hogy a mai napig élvezettel szolgálnak ki bennünket, és a magukban élő tudását megmutatni vágyó művészt. Édesanyám még látta a brácsást fekete hajjal, de lankadatlan tűzzel játszani, és az idősödő zenészek Schubert: C-dúr vonósötösét még állva is játsszák, fájó tagjaik ellenére. Az „új” fiúk sem lógnak ki a sorból, öröm volt a nagybőgőt figyelni, milyen avatott, finom ujjakkal zeng, vagy éppen puhán dönög. Igazi csapatmunka, hiszen bár karmester nincs, de minden hang a helyén van, akad első hegedű, aki ránézésre nem lesi a többieket, látszatra befelé fordulva zenél, és van, aki a társak minden mozdulatára szemez, és ugyanúgy remekül tesz a közöshöz. A rövid kis intermezzo a gordonka-vonó szétesésével, csak még egyedibbé tette az előadást, hiszen nem hallhatóan pótolták a társak a javításra kivonuló zenészt, aki visszaérkeztekor épp időben léphetett a saját futamába, meglehetősen vidám pillanatokat szerezve a nézőknek, és nagy valószínűség szerint a színpadon lévőknek is. Három negatívumát lehet kiemelni az előadásnak, sőt! négyet, bár ők maguk egyről sem tehetnek.

- Hiányolok egy avatott narrátort, ami egyébként szinte bármilyen előadáson hasznos lenne, érdekes sztorizással, zeneirodalmi kuriózumokkal tehetné interaktívvá a „puszta” zenét.
- Hiányolom a 60-70 év alat

2013. január 29., kedd

Vörösmarty Színház: Válaszok

Kedves Sélleiné!

Köszönjük az észrevételeit, amint látható, most már a bejegyzések dátumai is megjelnítésre kerültek. Az ellenőrző kód megléte sajnos "szükséges rossz". Kérdés, hogy hova kellene bejelentkezni?

Kedves Drahos László!

Az Ön által említett problémának utána járunk, és megoldást találni rá. 

Köszönjük az észrevételét.

2013. január 28., hétfő

Drahos László: Online vásárlás

Tisztelt Színház!

 

On-line szerettem volna jegyet vásárolni, de az Önök rendszerét nem találtam biztonságosnak - nem titkosított csatornán mennek az adatok. Javasolnám ennek fejlesztését, biztos vagyok benne, hogy így többen használnák az on-line rendszert. 

2013. január 26., szombat

Sélleiné: Kérés

Remélem, minden ide beíró tiszteletben tartja a szinház szellemét, és beírását, még ha esetleg nem is dicsérő, megfelelő szavakkal fogja megtenni és így nem lesz szükség moderálásra. 

2013. január 24., csütörtök

Sélleiné: Köszönet

Köszönöm, hogy hosszú évek elteltével ismét van VENDÉGKÖNYV.

Több kérésem lenne, a beírások mellé a beírás dátumát is célszerü lenne megjeleníteni. 

Az ellenőrző kód sok más fórumon is csak bonyodalmakat okoz. Itt is.

A beírás valamilyen problémája magyarul jelenjen meg. 

Hol kell bejelentkezni?????

Remélem, hogy az előadásokkal kapcsolatos bejegyzések mindenki örömét fogják szolgálni. 

2013. január 24., csütörtök

újra bérletes néző: gratuláció

Egyre jobb a Vörösmarty Színház! Remek előadásokat láttunk! Kiemelném a Két összeillő embert, felejthetetlen élmény volt! Tetszett a Don Carlos is! Gyermekeinknek nagy élmény volt a Rozsda lovag! Csak így tovább! Jók a színészek!

 

2013. január 23., szerda

Vörösmarty Színház: Válasz Olivernek

Kedves Oliver! Van lehetőség önkéntes munkára a Vörösmarty Színházban. A kommunikacio@vorosmartyszinhaz.hu e-mail címre várunk egy rövid önéletrajzot.

2013. január 23., szerda

Oliver: Önkéntes

Érdeklődni szeretnék, hogy lehet-e önkéntesként dolgozni a színházban, illetve ha igen, milyen feladatok várhatók. Csak jegyszedői, szórólaposztó, vagy esetleg komolyabb lehetőségek?

 

2013. január 22., kedd

Gömöri Alice: Rozsda lovag

Gratulálok az előadáshoz! Rendkívül szórakoztató volt. Imádták a gyerekek és a felnőtt közönség is .Különleges élmény volt. Köszönjük!Smile

2013. január 22., kedd

Dzsungel: Olga Juhászné

Szenzációs a Dzsungel könyve. Gratulálok a rendezőnek és a szereplóknek. Én láttam többször azt a réges-régi előadást is.

2013. január 22., kedd

Juhász Ágnes: Minden előadás

Nagyon örülök, hogy részese lehetek a színházukban jelenleg műsoron lévő előadásoknak!!!

2013. január 22., kedd

Lili: öröm

Örülök, hogy elindult a Vendégkönyv, nagyon találó képet választottak hozzá. :)

2013. január 22., kedd

Ilona Katalin: Don Carlos

Nagyon érdekes, s jó előadás  Bagó Bertalan rendezésében a Don Carlos. Szinte "testre szabottnak" mondhatom a szereposztást,a főszereplők mellett nekem új színfoltot jelentett Kricsár Kamill alakítása a darabban. Figyelemre méltó!

2013. január 19., szombat

Vörösmarty Színház: Beköszönő

Tisztelt Közönségünk, Kedves Látogatók!

 

Nagy örömmel jelentjük be, hogy nézőink kérésére ismét elindult honlapunkon a Vendégkönyv. Ossza meg velünk élményeit, kritikáját, szeresse színházunkat, hiszen önöknek, önökért vagyunk!

 

A hozzászólások csak moderálás után jelennek meg.

2013. január 17., csütörtök

Tárgy *
Név *
Bejegyzés *
Ellenőrző kód * Captcha ImageReload Image
   
 

 

Powered by Phoca Guestbook