Bemutattuk a Rozsda Lovagot
![]() |
Két szög, három csavar, négy irodakapocs és… egy Rozsda Lovag! A családi musical premierjét január 20-án tartotta a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amely egyben magyarországi bemutató is volt.
„Anyaként nagyon fontos számomra, hogy a gyermekeimnek élményt tudjak adni. Ebbe pedig beletartozik a színház is, sőt, úgy érzem, a színházra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Sok gyerekdarabot rendeztem már több korosztály számára, még csecsemőelőadást is. Szerintem egy jó gyerekelőadásnak látványosnak kell lennie, sok-sok történéssel, követhető dramaturgiával. Egy musical pedig mindig jó lehetőség arra, hogy a tánc, az ének, az élőzene és a szöveg együtthatása megadja a játék ritmusát, energiáját” – véli az előadás rendezője, Bozsik Yvette.
A Rozsda Lovag nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is látványos színházi élményt nyújt majd. A január 20-ai premier után 23-án és 25-én is műsorra tűztük az előadást. Jegyeket a Vörösmarty Színház jegyirodáján lehet váltani.