SZOMOR GYÖRGY

Színész, énekes, zeneszerző, szövegíró – ki az? Ha a találós kérdést a székesfehérvári Vörösmarty Színházban tesszük fel, csak egy válasz lehetséges: Szomor György.

Szomor György - kattintson rá a nagyításhoz


A közkedvelt művész, aki színészi pályáját a Vörösmarty Színház alapító tagjaként kezdte és néhány év kihagyás után az előző évadban ismét Fehérvárra szerződött, ezekben a hetekben Billy Flynn elegáns öltönyében a sajtót és az esküdtszéket szédíti, Takács képviselőként egy kalaposkisasszonnyal kerül összeütközésbe, Zenegérként az Egérkirályt szolgálja, Bukowskiként az ismeretlen New Yorkban bolyong – Phileas Fogg bőrébe bújva pedig a Földet járja körbe 80 nap alatt.

– Kedveled Verne műveit?

Kattintson rá a nagyításhoz Phileas Foggként a 80 nap alatt a Föld körülben

– Vernét zseninek tartom, ahogy szerintem mindenki – különösen, ha nem íróként, hanem álmodozóként beszélünk róla. A saját korában utópisztikusnak tűnő elképzelései idővel szép lassan megvalósultak, ezért is élvezet forgatni a műveit és közben azt figyelni, mennyi remek elgondolása volt.

– A 80 nap alatt a Föld körül minden szereplő számára nagyon fárasztó, hiszen tizennégyen játszotok el 77 szerepet, de igazából te vagy az, aki folyamatosan színen van, és nem csak szereplőként, hanem narrátorként is végigbeszéled a darabot. Hogy bírod torokkal?

Kattintson rá a nagyításhoz Billy Flynnként a Chicagóban

– A darab szerzője, Pavel Kohout írja az ajánlásában, hogy a mű eljátszásához nem feltétlenül kell ezer ember, elég kétszáz is... Ezt természetesen csak viccnek szánta, de a rengeteg szerep miatt valóban nagyon pörgős a darab minden közreműködő számára. Nekem nem is torokkal kell bírnom, hanem fejjel, ugyanis a legnagyobb nehézséget a hatalmas mennyiségű szöveg megtanulása jelentette. Mindössze három hetünk volt a próbára, ehhez képes remek előadás született belőle, nagyon tetszik a közönségnek és a színészek is nagyon szeretik játszani. Az eredeti regényt ismerő nézőnek sem lesz hiányérzete: a darabban a mű összes fontos momentuma benne van. Talán a hangvétele kicsit más, mint Verne regényének: Kohout a cseh humort francia típusú viccekkel ötvözi és az egészet játékos, helyzetgyakorlatos formában tálalja a publikumnak.

– Énekesként kezdted a pályádat, és ma is musicalekben szerepelsz a legtöbbet – nem csak Fehérváron, hiszen vendégként több helyen is játszol.

Kattintson rá a nagyításhoz Bukowskiként a Hairben

– Békéscsabán Kálloy Molnár Péter rendezésében játszottam az Éljen az élet! című musicalben, amelyet Charles Aznavour írt Henry Toulose-Lautrec életéről. A magyar változatot Pozsgai Zsolt készítette, a dalszövegeket pedig én írtam hozzá. Ez a darab már lekerült a műsorról, de április 22-én még látható lesz a budapesti Thália Színházban, a Vidéki Színházak Találkozóján. Továbbra is játszom a Vidám Színpadon az Ez nem ugyanAz című musical-összeállításban, amelyet nemrég a fehérvári közönség is megismerhetett. A fehérvári színház még nem vette le műsoráról a Hairt, amelyben Bukowskit alakítom több mint tíz éve, Billy Flynn szerepét játszom a Chicagóban, Takács képviselő vagyok a Tisztelt Házban és pótegér a Diótörő és Egérkirályban, amellyel fantasztikus sikerű országjárásunk volt ebben az évadban.

– A sok itt töltött év sejtetni engedi, hogy szereted ezt a várost...

Kattintson rá a nagyításhoz Zenegérként a Diótörőben

– Aki régóta itt lakik, esetleg tősgyökeres fehérvári, észre sem veszi, mennyire szép ez a város. A házak, az utcák, az emberek – az egész így egyben. Mindig nagyon szerettem Fehérvárt, jó itt játszani... Nagyon szép évek kötnek ide: a pályakezdés, az első szerepek, az első komoly sikerek, a közönség szeretete, amely máig megmaradt. Ezek az évek nem múltak el bennem nyomtalanul. Jött ugyan pár év kihagyás, aztán megint visszatértem – de úgy érzem, erre minden művésznek szüksége van: máshol is kell próbálni magunkat.

– Az ország az Angyalbőrben című filmsorozat egyik zeneszerzőjeként és a Mohó Sapiens énekeseként ismert meg tizenöt évvel ezelőtt, de a zeneszerzést a színészi pályád mellett sem hagytad abba: a már említett Diótörő és Egérkirály című musicaleden kívül ugyancsak szép sorozatot ért meg a Katonadolog című musicaled is a Fiatalok Színházában.

Moho Sapiens-koncert az Angyalbőrben egyik epizódjában

– Az Angyalbőrben zenéje volt a Mohó Sapiens legnagyobb sikere, és az együttes nemrég tartott összejövetelén ismét szóba került, hogy CD-n is ki kellene adnunk a filmzenét, ami annak idején csak bakeliten és kazettán jelent meg. A sorozat mostani ismétlése kapcsán koncertfelkérést is kaptunk: ez Békés megyében lesz, ahol annak idején sokat léptünk fel. Erre az egyszeri alkalomra biztosan összeáll a zenekar, de további felkéréseket is örömmel veszünk.

– Ennyi színpadi munka mellett nehéz elképzelni, mikor is szerzel zenét... Dolgozol most valamin?

Kattintson rá a nagyításhoz Takács képviselőként a Tisztelt Házban

– Egy musical dalszövegeit írom, illetve felkérést kaptam egy új musicalre is, amelynek a zenéjét és részben a szövegeit is én írom. Hogy mikor? Leginkább majd a nyáron, hiszen most, a havi 25 előadás mellett erre valóban nincs időm. De a zeneszerzés nem csak idő, hanem kedv és ihlet kérdése is - bár a legjobb múzsa a határidő, ahogy mondani szokták.


L.M.
Fotó: Gulyás B., Lőrincz M.
(Az interjú a 80 nap alatt a Föld körül című kalandos komédia bemutatója előtt készült 2005 márciusában)