Március 7-én hosszan tartó, súlyos betegség után, 55 éves korában elhunyt Szakácsi Sándor. A Jászai Mari-díjas színművészt a Pesti Magyar Színház, a József Attila Színház, a Vörösmarty Színház, a MASZK Országos Színészegyesület és a Magyar Színházi Társaság saját halottjának tekinti. Szakácsi Sándor búcsúztatása 2007. március 22-én, csütörtökön 15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében.

Szakácsi Sándor

Szakácsi Sándor a legsokoldalúbb, legtöbbet foglal- koztatott színművészeink egyike volt. „Nyelvéről híresült el idővel leginkább. Világsztárok magyar hangja. Önmaga jobbik énjének hangja. Nyugalom, biztonság, megbízha- tóság. Behízelgő férfikellem. Alkalmas klasszikus versekre, emelkedett prózai főszerepekre. Alkalmas kortársi hősökre, karakterszerepekre” - írta róla Molnár Gál Péter.

A népszerű színművész Budapesten született 1952. május 20-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett Várkonyi Zoltán osztályában, s utána a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1975-től a Vígszínház, 1987-től a József Attila Színház tagja volt, majd 1989-től szabadúszó. 1992-től a Nemzeti Színház társulatának művésze, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház tagja volt.

Bővebben...