alt


Folytatódik a Harmonia Albensis koncertsorozat. Az Orgona príma című koncertnek két nélkülözhetetlen összetevője van: egy príma művész és egy príma hangszer. A július 17-ei hangversenyen mindkettő adott lesz! A Szent Imre Templom orgonáját a székesfehérvári születésű Junior Prima-díjas orgonaművész, Tóka Ágoston szólaltatja meg.


Tóka Ágoston 1988-ban született. Zenei tanulmányait hat éves korában, a székesfehérvári zeneiskolában kezdte, majd 2004-2008 között a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola orgona szakán folytatta, ahol tanára Dr. Bednarik Anasztázia volt. 2008-2013 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakos hallgatója volt, Pálúr János, Ruppert István és Fassang László tanítványaként szerzett kitüntetéses minősítéssel orgonaművészi diplomát. Az orgona mellett zongorát Prunyi Ilonánál, csembalót és barokk kamarazenét Spányi Miklósnál tanult.

Szakközépiskolásként számos díjat nyert az országos orgona-, csembaló-, és kamarazenei versenyeken. Egyetemi tanulmányainak megkezdése óta több nemzetközi megmérettetésen szerepelt eredményesen: 2011 szeptemberében 3. díjat nyert a rangos weimari Bach-Liszt Nemzetközi Orgonaversenyen, valamint két alkalommal (2010, 2012) döntőbe jutott és elismerő oklevelet kapott a Kitzbühelben (Ausztria) megrendezett Franz Schmidt Nemzetközi Orgonaversenyen. 2012-ben Köztársasági Ösztöndíjat, 2013-ban Junior Prima díjat kapott.
Több mesterkurzuson vett részt, világhírű professzorok vezetésével (David Titterington, Christoph Bossert, Olivier Latry, Henri-Franck Beauperin, Baptiste-Florian Marle-Ouvrard). Németországban, Franciaországban, Hollandiában és az Amerikai Egyesült Államokban is járt tanulmányúton.

2010 óta a neves orgonaművész, Beharka Pál utódaként az Újpesti Baptista Gyülekezet orgonistája. Rendszeresen fellép szólistaként, orgona- és zongorakísérőként, valamint barokk zenei együttesekben continuo-játékosként.


A július 17-ei koncert műsora:
J. S. Bach: C-dúr Toccata, adagio és fúga BWV 564
J. S. Bach: G-dúr Triószonáta I. tétel BWV 530/1
Liszt Ferenc: B-A-C-H Prelúdium és fúga
Antalffy-Zsiross Dezső: Szerenád
Improvizatív dallamok
 

A Harmonia Albensis műsora