Lezajlott a Vörösmarty Színházban a nyolc igazgatójelölt meghallgatása, a társulat pedig ismét szavazott: akárcsak januárban, most is Szurdi Miklós, a jelenlegi igazgató kapta a szavazatok többségét, szám szerint 64-et. Második helyen ismét Csutka István végzett tíz szavazattal, a harmadik helyet pedig holtversenyben Bodolay Géza és Vasvári Csaba szerezte meg, két-két szavazattal.


Milyen egyszerű is volna a döntés, ha a város képviselőtestületének csütörtöki közgyűlésén is ilyen elsöprő többséget kapna valamelyik jelölt - de félő, hogy megint borotvaélen táncolva, legfeljebb egy, jó esetben két szavazat dönt majd arról, hogy ki vezesse a fehérvári színházat a következő öt évben. Mint emlékezetes, az előző fordulóban egyik jelölt sem tudta megszerezni a megválasztáshoz szükséges 17 szavazatot: Vasvári Csaba 16, Szurdi Miklós 15 szavazatot gyűjtött be, Márton Andrásra pedig egy képviselő voksolt a titkos szavazáson.

A színházi szakmai szervezetek (a Magyar Színházi Társaság, a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete és a MASZK Országos Színészegyesület) ezúttal három jelöltet találtak alkalmasnak a posztra: rangsor felállítása nélkül Bodolay Géza, Márton András és Szurdi Miklós pályázatát támogatják. Az önkormányzat Kulturális és Turisztikai Bizottsága holnap tárgyalja a pályázatokat és tesz javaslatot a közgyűlésnek, de a bizottság tagjai arra is kíváncsiak voltak, hogy a színház társulata miként vélekedik a jelöltekről, így a színházban rendezett kétfordulós meghallgatáson több bizottsági tag is jelen volt.

A múlt pénteki meghallgatásra, amelyen az előző fordulóban is indult hat jelölt ismertette elképzeléseit, a színház honlapjának szerkesztőjét nem hívták meg, de a jelenlévők és a Fejér Megyei Hírlap beszámolója szerint a jelöltek többsége nem változtatott korábbi pályázatán, egyedül Kárpáti Norbert nyújtott be új dolgozatot, amelyben a marketingre helyezte a hangsúlyt. Elképzelése szerint a bemutatókat külső támogatók finanszíroznák, így több pénz maradna a színészek gázsijára. A többi jelölt (Csutka István, Kuna Károly, Márton András, Szurdi Miklós és Vasvári Csaba) csak pontosításokat, kisebb igazításokat végzett el korábbi pályamunkáján, és a jelöltek többsége biztosította a jelenlévőket, hogy a következő évadra időközben meghirdetett műsorterven nem változtatnak.

Kattintson rá a nagyításhoz Galgóczy Judit
Ma a két új jelöltet, Galgóczy Juditot és Bodolay Gézát hallgatta meg a társulat. Galgóczy Judit rendező elöljáróban leszögezte: természetesnek tartja, hogy a társulat nagy százalékban a jelenlegi igazgató mellett áll, ha ő állna váltás előtt, ez a szimpátia számára is fontos lenne. Átélt már ilyet. Amennyiben változásra van szükség a Vörösmarty Színház élén, úgy fogalmazott: nem szeretné, ha Fehérváron "sóval hintenék be" az eddigi direktor eredményeit, mint ahogyan előszeretettel teszik ezt más városok színházaiban egy-egy vezetőváltáskor. Ő az eddigi jó eredményeket figyelembe véve hozna létre új színházat. Nem rejtette véka alá a véleményét, hogy egy kisebb, 33-35 fős színészcsapattal is megvalósíthatónak tartja azt a feladatot, amit egy vidéki színház számára kötelező, magas színvonalú és bár különféle műfajú, de színházesztétikai értelemben egységes arculatú műhelynek nyújtania kell egy vidéki városban.

Szívéhez közel állónak nevezte a zenés műfajt (a Miskolci Nemzeti Színház főrendezőjeként ő hozta létre az opera tagozatot, de a Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának művészeti vezetőjeként, majd Budapesten és más városokban is számos operát is rendezett), ezért pontosan tudja, milyen költséges dolog egy-egy zenés produkció színpadra állítása, legyen az akár opera, akár a Székesfehérváron és országosan is oly "kapós" musical. Fontosnak tartja a saját utánpótlás nevelését is: színészstúdiót működtetne a színházban. A következő évadban a már meghirdetett műsorterv szerint dolgozna, feltételezi, hogy a szereposztások is kész vannak, ez még az előző direkció döntését tükrözi, így a változtatás jogi és anyag következményekkel is járna, ezért a következő évad munkájának figyelemmel kísérése módot ad arra, hogy a társulatot munka közben lehessen értékelni és a később szükséges változtatások ennek ismeretében történhetnek.

Kattintson rá a nagyításhoz Bodolay Géza
Bodolay Géza rendező, a kecskeméti Katona József Színház korábbi igazgatója szerint az ésszerűség is azt követeli meg, hogy megválasztása esetén az előttünk álló évadban a már meghirdetett terv szerint folyjon a munka: semmi értelme kidobni egy alaposan kidolgozott tervet, bár a darabok rendezőit valószínűleg átgondolná. Az évadterv betartásával hosszabb ideje lesz arra, hogy alaposan megismerje a társulatot és a színház működési körülményeit.

"Színház-ügyben furcsán nekem való a történelmi pillanat. A kétfelé szavazó országban éppen Székesfehérvár lehet az a ragyogó színházi helyszín, ahol a Góliátok küzdelmében bátor esélyesnek lehet maradni, így, 51 évesen is. Ezért pályázom" - írja a pályázatában. "Új impulzus nekem is állandóan kell - ha van öröm a direktori újrakezdés lehetőségében, akkor éppen ez: számomra ÚJ színészeket és munkatársakat ismerhetni meg. Az itteni társulat szélnek eresztése, mint ötlet sem merül fel. Az a lehetőség, hogy belső és külső megújulással folytathatnám színházi tevékenységemet, rendkívül lelkesít."

Kérdésre válaszolva elmondta: Kecskemétre még Miklós Tiborral közösen pályázott, de Fehérváron már csak lazább kapcsolatot képzelt el vele - elsősorban musicalek színpadra állítása terén számítana a munkájára. Fontos feladatnak nevezte a városunkban már nagyon régóta megoldatlan színészház ügyét: minden, társulattal is rendelkező vidéki színháznak szüksége van színészházra és az ahhoz kapcsolódó életre, ami a város számára is hasznos. Kecskeméten például a színészházban spontán alakult ki egy nagyon jó kis zenekar.

A jelöltek meghallgatása után a társulat tagjai titkos szavazással döntöttek arról, hogy ők melyik pályázót látnák szívesen a direktori székben. A szavazás a következő eredménnyel zárult: Bodolay Géza 2, Csutka István 10, Galgóczy Judit 0, Kárpáti Norbert 0, Kuna Károly 1, Márton András 0, Szurdi Miklós 64, Vasvári Csaba pedig 2 szavazatot kapott. A szavazás eredménye csak javaslat a Kulturális és Turisztikai Bizottság számára: a bizottság a holnapi ülésén fogalmazza meg előterjesztését arról, hogy melyik jelölt megválasztását javasolják a város képviselőtestületének.
L. M.