Szűrő 

  • Bagó Bertalan: A társulatban hiszek

    "...csak úgy érdemes rendezni, ha belevisszük a saját világnézetünket, személyiségünk jegyeit, mindent, ami feszít, gondolkodtat, bennünk lakozik: amit hajszálgyökérként felszívunk a világból, amelyben élünk" - mondja ...
  • Szikora János: Az álmodás képessége

    "...az ember azért lett igazgató, mert egy nagyot álmodott, mert ezzel a pozícióval eszközöket, anyagi, fizikai és szervezeti lehetőségeket kap, hogy az &aa...
  • Csányi János: Nagy kihívások előtt

    "Gyakorlati idealista vagyok, ahogy valaki mondta egyszer rólam. Fontos számomra, hogy olyan ügyekért dolgozzak, amelyben hiszek, amiért lelkesedni tudok" -  tervekről, elképzelésekről beszélgettünk Csányi Jánossal, a Vörös...
  • Horváth Csaba: Piros betűs ünnep

    "Vannak bizonyos dolgok a színházban, meg egyáltalán a művészetben, amelyeket már szavakkal nem lehet a megfelelő módon kifejezni, amelyekhez már a mozdulatok érzékletessége szükséges" - Horváth Csabával, a Vörösmarty Sz...
  • Matuz János: Itt leszek itthon

    "A színház szellemi hely, ahol a lelkiség ápolása közös, nagy feladat, amely egész embert, valódi nekigyürkőzést követel" - Matuz Jánost, a Vörösmarty Színház kreatív igazgatóját kérdeztük. ...
  • Mozgalmas szeptember

    Eseménydús szeptember elé nézünk: a Vidéki Színházak Fesztiválján a budapesti közönség is láthatja a Triót, hamarosan átadják a Színikritikusok Díját, és indul a vadonatúj évadunk! ...
  • Idén is Évadnyitó mulatság!

      Szombaton végre elkezdődik az évadunk, és ezt kellőképpen meg is ünnepeljük! Lesz előadás, kiállításmegnyitó, lecsófőzés, koncert, zenés-táncos műsor: tartson velünk ön is! ...
  • Család ellen nincs orvosság!

    Hamarosan ismét a nevetésé lesz a főszerep a Vörösmarty Színházban, hiszen kezdődik az évad, és ismét jön Család ellen nincs orvosság! Vide...
  • Quintus Konrádé a Pro Theatro díj

      Ünnepi közgyűlésen adták át a város kitüntetéseit: a Pro Theatro díjat idén Quintus Konrád vehette át Dr. Cser-Palkovics András polgármestertől. ...
  • Költse szépre!

    Váltson Jegyeket? Bérleteket! a Vörösmarty Színházban, és fizessen SZÉP Kártyával! ...
  • Fesztiválon a Trió

    Szeptember 13-án, a Vidéki Színházak Fesztiválján a budapesti közönségség is láthatja a Vörösmarty Színház Trió című előadását. ...
  • Závodszky Noémi szabadsága

    Egy tartalmas évad után jól megérdemelt szabadságát tölti Závodszky Noémi. Nem is akárhol. Londonba utazott, ahol nem csak az olimpiai láz, hanem egyéb izgalmak is várnak rá. ...
  • Lábodi Ádám: Játék a gondolatokkal

    Koncertezik, kulináris élményekben utazik, jogsit szeretne, augusztus végén pedig ismét várja a színpad. Mindeközben a Színikritikusok Céhe a legígéretesebb pályakezdő díjára jelölte. Lábodi Ádámmal beszélgettünk. ...
  • Váradi Eszter Sára legfőbb szerepe

    „…küszködünk, sírunk, nevetünk, térden csúszunk, repülünk, hihetetlen kényszer hajt, hogy valamit adjunk. Aztán egyszer csak megoldódik ez a kényszer. Egyszer csak ott lesz valaki, akinek nem adhatsz többet meg jobbat, mint...
  • Versenyben vagyunk!

    A csárdáskirálynő című előadásunk és Lábodi Ádám is verseng az idei Színikritikusok Díjáért! ...
  • Keller János: Értéket adni és kapni

    Színházról és családról, olvasásról és nyaralásról beszélgettünk a Vörösmarty Színház művészével, Keller Jánossal. ...
  • Závodszky Noémi új időszámításban

    „Hihetetlen nyugodt lett az életem, több időm jut a pihenésre, a feltöltődésre. Szeretem Fehérvárt, vannak itt barátaim, nem érzem magam egyedül” – olvassa el Závodszky Noémi vallomását a Fejér Megyei Hírlap hasábjai...
  • Ilyen volt a Nyári Színház

    Először a dzsungel rejtelmeibe avattuk be nézőinket, majd egy különleges utazásra hívtuk Portugáliába, végül „fénylő, tágra nyíló szemmel” figyelhették két összeillő emberünket: véget ért a Nyári Színház. ...
  • Család ellen nincs orvosság!

    Ősszel ismét Család ellen nincs orvosság! Lehet, hogy nálunk is "nevetőgörcsoldókat" kell majd árusítani? ...
  • Szabad a vásár!

    A 2012/2013-as évadban is számos előadással, színes bérletkínálattal várjuk közönségünket. Rendelje meg ön is színházbérletét! ...