A Pro Theatro Civitatis Albae Regalis-díjat idén a közönség szavazatai alapján Keller Jánosnak adományozta Székesfehérvár városa. A színművész úgy véli, a nézők a Vörösmarty Színházban eddig nyújtott teljesítményét értékelték.

Kattintson rá a nagyításhoz

- Hogyan fogadtad a hírt?
- Meglepetéssel és gyermeki örömmel. A színpadon és a hétköznapi, spontán találkozások alkalmával mindig is éreztem a közönség szeretetét, a díjban azt hiszem, ez a csöndes ragaszkodás öltött testet. Megtisztelő és felemelő magaménak tudni.
- Mit értékeltek vajon a nézők? A 2008/2009-es évadban nyújtott teljesítményedet vagy minden eddigit?
- Talán az utóbbit. Az elmúlt évadban a Lendvai Zoltán rendezte, Bóbis László koreografálta Bál a Savoyban című revüoperettben alakíthattam Mustafa Bey szerepét. Az alkotók feladták a leckét, voltak nehéz pillanatok a próbaidőszak során, de a közös, feszített, kitartó munka végül meghozta az eredményt. Közönségsiker lett a Nem bánok semmit sem című, Edith Piafról szóló darab is a Pelikán Kamaraszínházban. Váradi Eszter Sára játszotta Piafot, én pedig nyolc, az énekesnő életében meghatározó karaktert formáltam meg az előadások során - izgalmas feladat volt, ez is. A májusban bemutatott Cartes Postales igazi szakmai kihívást jelentett számomra: a téma komolysága - Radnóti Miklós életének feldolgozása - és a sajátos, különleges rendezői koncepció miatt. Játszottam még A Revizorban, a Stuart Máriában, a Chioggai csetepatéban, a Zsuzsika hangjában is, de úgy érzem, a díjhoz a 2008/2009-es évadban nyújtott teljesítmény mellett fontosak voltak korábbi alakításaim is. A közönség nem adja könnyen a bizalmát, kemény kritikus, és ez nagyon jól van így. Időbe telt, amíg megismertek és megszerettek, nyolc év utáni elismerésük ezért különösen jól esik.
- Nem csak színészként láthattunk a Vörösmarty Színház színpadán, hanem "riporterként" is, a Csillagok című beszélgetős sorozatban, amelyet Bakonyi Csillával és Váradi Eszter Sárával közösen szerkesztettél.
- Tanulságosak voltak ezek az esték, szakmailag és emberileg is. Mindegyik beszélgetés más volt, sok szép emléket őrzünk. Huszti Péter tanár úrtól egyebek mellett Gorkij idézetet kaptunk útravalóul - gyakran eszembe jut: "Ha hiszel benne, van, ha nem hiszel, nincs... amiben hiszel, az van!"
- Elhivatottságodhoz nem férhet kétség, ezt bizonyítja a díjad is. A teljesség igénye nélkül: saját teljesítményeden túl kiknek köszönheted az elismerést?
- Sok tekintetben a közönségnek. Rengeteg szeretetet, biztatást, odafigyelést kaptam, kapok most is tőlük, amit ebben az interjúban is szeretnék megköszönni! Ahhoz, hogy egy produkció sikeres legyen, sok ember munkájára van szükség, a rendezőtől a kellékesen, a világosítón át az ügyelőig. Lehetetlen felsorolni mindazokat, akiket nem látnak a nézők, akik nélkül viszont "árván" maradna a színpadon a színész. Természetesen meghatározóak a jó partnerek is. Nekem megadatott mindez, számos kiváló kollegával dolgozhattam együtt. S ki ne maradjon: legalább ennyire fontos a biztos családi háttér. Szeretteim nélkül nem tarthatnék itt...
- Mit jelent számodra a díj? Megnyugtat vagy inspirál?
- Mindkettőt. Erőt ad, hogy szeretnek, ugyanakkor ennek tudata kötelez is. Mindig arra törekedtem, hogy tudásom legjavát adjam a szerepeimhez, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Ezután még többet kell bizonyítanom, hogy bármikor nyugodt szívvel nézhessek rá a díjra: kedves néző, igyekszem megdolgozni a bizalmáért.

Méhes Mónika
Megosztom