alt

 

Október 24-én, csütörtökön tartjuk színházunk stúdiójának névadó ünnepségét: a harmadik emeleti előadóterem Kozák András egykori művészeti vezető nevét veszi fel.

 

Kozák András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész 2000-ben szerződött a Vörösmarty Színházhoz, 2003-ig a színház művészeti vezetője is volt. Mind színházi alakításai, mind filmbeli szerepei emlékezetesek maradnak, több filmben és tévéjátékban szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Sodrásban, a Szegénylegények vagy az Oszlopos Simeon.
 
 
A stúdiószínpad névadójaként a Vörösmarty Színház méltóképpen kívánja őrizni emlékét.
 
A névtábla-leleplezésen részt vesz Kozák András özvegye, Drahota Andrea, lánya, Kozák Ágnes, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester, a pályatársak és a színház társulata. 
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk az avató után, körülbelül 15.20 órai kezdettel színházunk előcsarnokában, ahol „Kozák András a székesfehérvári színpadon” címmel fotókiállítás nyílik a színművész Székesfehérváron játszott előadásaiból.
 
17.00 órától a Cyrano Cafféban a művész pályatársai – Balázsovits Lajos, Esztergályos Károly, Tordy Géza és Péterffy Attila, a Vörösmarty Színház egykori igazgatója – elevenítik fel a közös élményeket. A beszélgetést Bényi Ildikó, az MTVA műsorvezetője moderálja.