alt

 

A Vörösmarty Színház Forrás Galériája és Székesfehérvár városa tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja kiállításának megnyitójára.

 

Gyulai Líviusz Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas grafikusművészt elsősorban könyvillusztrációi tették közismertté. Rajzait, litográfiáit, metszeteit felfedezhetjük a világirodalom megannyi kötetében, ahol a művész egyéniségét, rátermettségét, stílusát hirdetik. Balzac, Moliére, Cervantes, Swift vagy éppen Heinrich Mann alkotásai kerültek sorra a keze alá, melyek mind-mind részei lettek a több mint 500 könyvillusztrációt számláló életművének.

 

Az erdélyi származású művész 1937-ben született Baróton. Ízlésvilága már egészen korán, soproni gyermekévei alatt formálódásnak indult. Érdeklődése a klasszikus irodalom felé vezette, melynek nagyjai – köztük Gustav Doré – mély benyomást tettek későbbi munkásságára. 1962-ben elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. Első mérföldkövet munkásságában Weöres Sándor Psychéjének illusztrálása jelentette, majd ezt követték a magyar irodalomból Szerb Antal, Csokonai Vitéz Mihály, Mikszáth Kálmán, Babits Mihály, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes művei. Ábrázolásai harmonikusan olvadnak össze a szöveggel, legyen szó versről vagy regényről, mindjobban felerősítve annak a világnak az atmoszféráját, báját, elevenségét, melyet megjelenítenek. Grafikái sokszor régmúlt világokba kalauzolnak el minket, ahol a humorral, iróniával, groteszk bájjal vegyített figurák megtalálják az utat a fogékony néző képzeletéhez. Szellemi kalandra invitálnak minket, hiszen ezek az illusztrációk nemcsak igényességükkel, mívességükkel tűnnek ki, hanem szuggesztivitásukkal is, mely önálló, autonóm alkotássokká emeli őket.

 

Hasonlóképp más grafikusművészekhez – Orosz István vagy Jankovics Marcell – Gyulai Líviuszt is elvarázsolta az animációs filmek világa. Filmjeinek hangvétele sokszor archaizáló, ironizáló, csakúgy, mint grafikáié. Említhetnénk a Golyós mesét, mely 2000-ben elnyerte az első nemzetközi internetes animációfilm-fesztivál fődíját, vagy az Új lakók című rövidfilmjét, mellyel először, de nem utoljára vett részt a cannes-i filmfesztiválon, hiszen Jónás című animációs filmje 1998-ban szintén kikerült. Az én kis városom, melyet a Magyar Filmkritikusok Díjával is jutalmaztak a művész gyerekkori emlékeire épül, Sopront téve meg főszereplőnek.

 

 

 

alt

 

Gyulai Líviusz igazi, valós szellemi értékeket hoz létre munkáival. Verset, mesét, forgatókönyvet ír, visszavonultan alkotva meg a kultúrtörténet egy újabb gyöngyszemét.

Szeretettel várjuk Önöket székesfehérvári kiállításának megnyitójára február 21-én, pénteken 18.30 órára, melyet Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész, író, a Magyar Művészeti Akadémia tagja nyit meg Váradi Eszter Sára közreműködésével. A kurátor Hegedűs Lilla művészettörténész.

A tárlat 2014. március 17-ig látogatható.