Lemászunk a falvédőről
 |
A színikritikusok, az alkotó művészek és a közönség együtt értékelte a bakterházban látottakat.
„Jézusom! Színházban a bakterházat? Hogyan lehetséges ez?”
Nagyon jó hangulatban telt az első „Kritikus kedd”. Ahogy ígértük, az Indul a bakterház című előadás nyújtotta élmény mellé az érdeklődő nézők különleges lehetőséget kaptak. Baráti légkörben beszélgethettek a produkció alkotóival, megoszthatták velük véleményüket, meghallgathatták elismert szakemberek értékelését.
A közönségtalálkozót Jászay Tamás egyetemi tanár, a Revizor című kritikai portál szerkesztője, állandó szerzője vezette.
 |
Színház kontra film
Jászay Tamás: A közönség jelentős része biztosan elvárásokkal érkezik, hiszen a fülében csengenek bizonyos mondatok, hanghordozás a filmből. Meg kellett ezzel küzdeni?
Gáspár Sándor: Nem foglalkoztam semmi egyébbel, mint azzal, ami köztünk történik. Szabadjára engedtük a fantáziánkat és úgy fogtuk föl, szabadon, mint egy nagyszerű anyagot, ami minket bármi fele eltolhat, és abból majd kialakul egy olyan szerkezet vagy rendszer, ami érdekes lehet a közönség számára. Nekem a legjobban az tetszik, hogy lemászunk a falvédőről.
Závodszky Noémi: Nagyon sok ember kívülről tudja, ezért különös gondot fordítottam arra, hogy szó szerint tanuljam meg a szöveget, mert az nagyon kellemetlen lenne, ha a nézők jobban tudnák, mint én.
Kubik Anna: Teljesen zavarban voltam, amikor felkértek a szerepre, és ezt meg is osztottam a rendezővel. Gondolkoztam magamban, hogy ilyen vidék nincs. Aztán ezen túltettük magunkat, és igyekeztünk nem reálisan játszani, hanem egy szürreális világot teremtve, ahol valóban mindenki olyan, amilyen.
 |
Színdarab kontra regény
Jászay Tamás: Főleg a könyv alapján dolgoztatok, ettől is válik különlegessé ez a fehérvári bemutató. A könyvhöz képest mi az, ami nehézséget okozott? Mik voltak a főbb változtatások? Itt van Tucsni András dramaturg, irodalmi munkatárs.
Tucsni András: A könyv kronológiáját vettük alapul, szerintem ez különbözteti meg a filmtől. A probléma az volt, amikor ezen dolgoztunk Bereményi Gézával, hogy alapvetően elbeszélés az egész, nagyon rövid dialógusok vannak benne. Ehhez dialógusokat csak úgy lehet írni, hogy átvesszük azt a nyelvet, amit Rideg Sándor használt. Ezért is ilyen rövidek a jelenetek, de Berci megbirkózott velük.
Bakterház a színpadon
 |
Jászay Tamás: Azt kezdtem el figyelni, melyik falvédő hogyan reflektál az éppen előtte játszódó jelenetre. Hogyan alakult ki ez a tér?
Bagó Bertalan: Ez egy koncepcionális gondolat. Az epika mindig filmre való. Ezt a sok helyszínt csak gyorsan mobilizálható térszerkezettel lehet megmutatni. A színészek lejönnek a falvédőről, megteremtik azt a világot, amiben játszódik a jelenet.
Jászay Tamás: A zene és a mozgás összehangolását látjuk a színpadon, a zene szerves része az egésznek. Hogyan születtek ezek a mozgások?
Bagó Bertalan: Azt szerettem volna, hogy ezt mi szüljük meg a mi saját testünkből és a saját gondolatainkból, ne egy beállított, balettszerű történet legyen. Nem szerettem volna egy koreográfikus előadást csinálni.
Závodszky Noémi: Olyannyira nem, hogy direkt kérte a rendező, hogy még véletlenül se lépjünk zenére. Én néptáncos voltam kilenc évig, nekem sokszor ez volt a legnehezebb. Sokkal nehezebb, mint jól csinálni.
Bagó Bertalan: Nem akartam, hogy kimenjen belőle az élet. Volt egy erős formanyelv, egy mozgás, amit sugallt a zene, de mindenki önmaga koreográfusa volt. Mindig van benne egy kis improvizáció, mint a jazzben.
Jászay Tamás: Nagyon erős gyermeki nézőpont érvényesül. Mindenkiből karikatúra lesz.
Bagó Bertalan: Lehet, hogy egy kicsit eleven, de nézzük meg, milyen szörnyű alakok veszik körül. A bakter akkor engedi le a sorompót, amikor elmegy a vonat. Kell egy túlélési technika. Megpróbálja túlélni és túl is fogja élni. Ember akar maradni, ember akar lenni. Ez a mélysége, ezért volt érdemes megcsinálni.
A mikrofon körbejárt
 |
Szűcs Katalin Ágnes: Tulajdonképpen ez a gyerek társra lel a bakterben. Idő kell, de nagyon rá lehet hangolódni erre az előadásra. Nagyon szerettem ezt a stilizált világot, nagyon szerettem a mozgást. Kubik Annát ilyen karakterszerepben még nem láttam, nem biztos, hogy rögtön megismertem volna, ha nem tudom előre, hogy ő játssza. Az egész előadás színészileg sok örömet okozott.
Kovács Dezső: Színészileg nagyon erős előadás. A stilizáció meglehetősen magas fokát üti meg. Nagyon tetszett, ahogy az élőzene, a mozgások és a színészek együttműködtek, nagyon összehangolt képet mutattak. Kubik Annát én sem láttam még ilyen karakterszerepben, lenyűgözve néztem, briliáns volt. Nagyon megdolgozott figurák, markáns, átütő rendezés és előadás.
Stuber Andrea: Nagyon nehéz lehet ez a darab. Egyrészt ugye epikus. Másrészt egy gyerekszereplő a narrátora. És a gyerek akkora terhet kap a vállára, ami valószínűleg egy profi színésznek is nagyon nagy.
Gabnai Katalin: Nagyon nagy színészi élményeim vannak, mozgásban is remek pillanatokat viszek el magammal. Természetesen Gáspár Sándoré, a fiúké, Sághy Tamás Patása egészen fantasztikus. Csodálom a nők odaadását, teljes belehevülését. Amikor Derzsi János a gyerekkel ül, olyan fluidum árad belőle. Nemesen stilizált játékmód. Gyönyörű, emelkedett zene. Ez egy nagyon művelt és erőteljes színház.
… amikor teljesen elszabadul a pokol
Jászay Tamás: A szünet után az egész előadás az abszurd felé hajlik el, ami nekem nagyon kedvemre való dolog, de mégis úgy érzékelem, hogy egy nagyon éles váltás történik ott.
Bagó Bertalan: Van egy stílusjátéka az egész történetnek, ami teljesen némafilmszerű. Zenére, mozgásra és különböző koreografikus rendszerekre van felépítve. Az első rész egy hosszú expozíció, amiben letesszük azt a játéktechnikát, ami szerint játsszuk ezt az előadást. Be kell húzni a nézőt ebbe a történetbe, rá kell venni a nézőt erre a humorra. Ha belegondolunk, a vége szörnyű. Pokollá változik az egész. Ha ez így megy tovább, akkor ránk dől a ház.
Jászay Tamás: Előadás közben nekem sem jutott eszembe, hogy ebben valóban ilyen tragikus mélységek lennének.
Bagó Bertalan: Szeretek a humor által gondolkodtatni. A keserű pirulát is ostyával kell beadni. A humor olyan, mint az ostya. Háromfajta mechanizmus van a hatáselemzésben. Amikor látja az ember, az egy hatás, amikor vége van az előadásnak, az is hatás és hazafelé menet is van egy hatás. Olyan, mint egy rakott palacsinta. Minél mélyebbre vágunk bele, annál mélyebb a réteg.
Ha Ön is megosztaná velünk, mit érez az előadás után,
jöjjön el a következő bemutatónkra,
találkozzunk újra a „Kritikus kedden”!