Ha a hazai felnőtt versenyzők nem is, a fiatalok jól szerepeltek a Rock'n'Roll World Masters szezonnyitó magyarországi fordulójában: a serdülők kategóriájában első helyet, a juniorok kategóriájában harmadik helyet szerzett egy-egy magyar páros.

Kattintson a képre a nagyításhoz
Másodszor rendezték meg hazánkban az akrobatikus rock and roll világversenyét: a VOK Sportcsarnokban szombaton déltől éjfélig szólt a vér- és lábpezsdítő zene. A tavalyi versenyhez képest idén sokkal nagyobb fába vágták fejszéjüket a rendezők, az Anakonda Rock'n'Roll Club és a Vörösmarty Színház, hiszen a felnőtt versenyzők mellett a fiataloknak is szerveztek világversenyt. A serdülők kategóriájában 8-14 évesek indultak, a juniorok kategóriájában pedig a 13-17 évesek léptek színpadra.

A rendezvény izgalmasan indult mind a szervezők, mind a versenyzők számára, és ennek oka nem a lámpaláz volt: a versenyzők egy része elakadt az M7-es autópályán, ahol szombat délelőtt egy balesetsorozat miatt óriási torlódás alakult ki. Ezért aztán a verseny mintegy ötven perces késéssel kezdődött, de a késést a nap folyamán ügyes szervezéssel sikerült behozni, így az esti döntők már pontosan kezdődtek.

Kattintson a képre a nagyításhoz
A Juniorok Világkupája a magyar klubok sikerét hozta, hiszen a serdülőknél a Lakics Zoltán-Horváth Zsófia páros állhatott a dobogó legfelső fokára, és az első húsz helyezett között további négy magyar páros kapott helyett. A junior kategóriában szintén dobogós helyet értek el a hazaiak: a Csanálosi Ariel-Benke Boglárka páros a harmadik helyen végzett a Mykhaylo Petrenko-Ganna Rublyovska ukrán és a Filip Kocis-Simona Galkova szlovák páros mögött. A másik döntős magyar pár, a Rajnai Benjámin-Sári Nóra kettős hatodik helyet szerzett, és az első húsz helyezett között öt további magyar pár szerepel.

Kattintson a képre a nagyításhoz
A felnőttek versenyében sajnos nem szurkolhattunk hazai párosnak, ott a dobogós helyeket a Miguel Angueira-Natacha Quoy francia, az Ivan Ioudine-Olga Sbitneva orosz és a Horák Vítězslav-Chudomská Sandra cseh páros szerezte meg.

A Worlds Masters bajnokság több fordulóból áll, ezeken a versenyeken szerzik meg a táncosok a világranglista-pontokat, és a szezon végén hirdetik ki a győztes párt. Ebben az esztendőben a fehérvári megmérettetéssel kezdődött az évad, a következő verseny Szentpétervárott lesz.

MTS
A körök között a Vörösmarty Színház adott műsort. Az est keretében első ízben lépett
közönség elé a Musical Táncstúdió