Remekül szerepelt a Pathália Gyermekszínkör a XVI. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál regionális döntőjében, így a június elején Debrecenben rendezett országos gálaműsor közönsége is megnézheti Madame La Fontaine meséit, amivel a fehérvári színjátszók az idei fesztiválsorozatra neveztek.

Madame La Fontaine meséi...

Kattintson a képre a nagyításhoz
A Dombóvárott rendezett regionális fordulón Fejér, Baranya, Tolna és Somogy megye legjobbjai vettek részt: két nap alatt 16 csoport lépett színpadra, a szakmai zsűri közülük választotta ki a három legjobbat. Ebből a régióból a fehérvári Pathália mellett az enyingi Tinódi Drámások és a siófoki Turbó Csigák adhatják elő produkcióikat az országos gálán.

– Bár ebben a fordulóban már nem állapítottak meg sorrendet, és mindhárom továbbjutót első helyezettként mutatták be, a zsűri szavaiból és a közönség reakcióiból is érezhettük, hogy a mi előadásunk aratta a legnagyobb sikert - mesélte a dombóvári hétvége után Kozáry Ferenc, a Pathália Színkör vezetője. - Úgy érzem, bejött a "formaidőzítés", és bár ezt a darabot már sokszor, sok helyen előadtuk, most sikerült a legjobban. Az elmúlt hetekben a megyei forduló zsűrijének véleményét is figyelembe véve csiszoltunk még a produkción, tempósabbá tettük az előadást.

– A júniusi országos gáláig is változik még a produkció?

Kattintson a képre a nagyításhoz
– A debreceni rendezvénynek már nem lesz versenyjellege: egyszerűen az ország legjobb gyermekszínjátszói mutatkoznak be a Csokonai Színház közönségének - és egymásnak. Mi például most csak az utánunk következő néhány csoportot láthattuk, pedig a gyerekek számára is tanulságos lehet, ha látják, hogy csinálják mások. Az országos találkozó már egy háromnapos rendezvény lesz, de az utolsó napon nem lesznek előadások, hanem Debrecennel és környékével ismerkedhetnek meg a fiatal színkörösök - számukra ez az országos bemutatkozó egyben jutalom-kirándulás is lesz.

Kozáry Ferenc néhány évvel ezelőtt már más gyermekszínjátszókkal is eljutott ugyanezen fesztivál országos fordulójára, bár a színkörnek otthont adó Öreghegyi Közösségi Ház valószínűleg nem csak ezért kérte fel őt a Pathália vezető tanárának. A Vörösmarty Színház népszerű színművésze eredeti szakmája pedagógus, színjátszást is tanított már, több tanítványa ma már sikeres színművész.

A Pathália új produkciója a felnőtt közönség számára azért is izgalmas, mert "színház a színházban" - és mióta színház létezik, ez a téma különösen foglalkoztatja a nézők fantáziáját. Ilyen daraboknál a nézőtéren ülők mindig úgy érzik, hogy a kulisszák mögé látnak, kicsit beavatódnak a "színházcsinálásba", abba, hogy miként születik meg az előadás - avagy miként nem. Hiszen a Madame La Fontaine meséi című darab története éppen azzal indul, hogy egy járványos betegség miatt nem érkezik meg Párizsból a színtársulat és a díszlet, márpedig a trónörökös születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen mindenáron előadást kell produkálni... A sikeres darabot továbbra is műsoron tartja a Pathália, de már megkezdték a következő bemutatójuk, Verne Kétévi vakációjának próbáit is.
L. M.