Függöny
Ötéves igazgatói mandátumának lejártával búcsúzik a Vörösmarty Színháztól Szurdi Miklós igazgató: mint korábban beszámoltunk róla, a város közgyűlése Vasvári Csabát választotta meg az intézmény élére a következő öt esztendőre.
Öt év, ötven bemutató, tízezer bérletes néző, kilencven százalék feletti látogatottság – hosszan sorolhatnánk a számokat, de inkább Szurdi Miklóst kértük meg, beszéljen arról, neki mi volt a legfontosabb ebben az öt esztendőben.
– Szép öt év volt. Soha nem törölhető ki az életemből. Azt hiszem, osztályokat ugrott felfelé ez a színház: a közönség nagy részével sikerült megszerettetni, sőt, sok új nézőt csábítottunk be a színházba. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatal színházlátogatók aránya megnőtt: mindenütt elmondtam, hogy én elsősorban nekik csináltam a színházat. Abban is hiszek – és félek, ez törik most derékba –, hogy egy dinamikus, jól fejlődő társulat alakult ki, amelynek tagjai egymásra is számíthattak. Ez talán az igazgatóválasztási procedúrában derült ki a legjobban, hiszen lett volna hat hónapjuk szervezkedni, klikkesedni, veszekedni, rossz hangulatot kelteni – ehelyett keményen dolgoztak egymásért, és egyre jobb produkciókat hoztak létre, még ebben az utolsó időszakban is. Leginkább ez mutatja meg, hogy mit ért ez az öt év.
– Ezekben az években figyelt fel a színházi szakma és a szaksajtó is a fehérvári teátrumra, és ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy sok volt az ősbemutató: a többször lerágott csontok helyett sok újdonságot vittetek színre.
– Tényező lett a Vörösmarty Színház: szakmailag is bekerült az értékelendő és értékelhető színházak sorába. Egyes szakmai körök szerint az egyik legjobb színházi műhellyé fejlődött. A közönség fogékony volt az újdonságokra is – igyekeztünk, és talán sikerült is megtalálnunk az egyensúlyt a hagyományos színház és az újfajta, kísérletező színház között. A közönség érdeklődését látva bátran nyúltunk kortárs hazai és külföldi szerzők új műveihez is.
– Az igazgatóválasztás másnapján azt nyilatkoztad, hogy nem készültél B-tervvel. Azóta már körvonalazódott, hogy mit fogsz csinálni a jövőben?
– Bármilyen edzett is vagyok lelkileg, nehezen teszem túl magam a történteken: még össze kell kaparnom magam. Azért nem volt B-tervem, mert nem tudtam elképzelni, hogy ezt megteszik, megtehetik. Nagy bajba kerül az az ország, ahol az objektíven is mérhető jót így értékelik. A továbbiakban rendezni fogok, hiszen rendező vagyok. Megpróbálok végre filmet is rendezni – az elmúlt 35 évben ezen az öt éven kívül nem volt olyan évem, amikor ne filmeztem volna. Az is bebizonyosodott az elmúlt öt évben, hogy képes vagyok elvezetni egy színházat, képes vagyok embereket sikeres munkára ösztökélni, így lehet, hogy ha újra érdemesnek érzem, belevágok egy színház létrehozásába is.
– A fehérvári közönséget most nagyon izgatja az évad, vagy talán az elmúlt öt év legnagyobb sikerének, az Aidának a sorsa. Láthatják ezt még a nézők ebben a teátrumban?
– Még nem tárgyaltunk erről – és másról sem – az új igazgatóval, így nem tudom, műsoron marad-e. A színház szerződése július 31-ig szól a darabra, onnantól Szomor György producer és Vasvári Csaba igazgató megállapodásának függvénye az Aida sorsa.
– Láthat-e még a publikum Fehérváron Szurdi-produkciókat – ha nem a színházban, akkor szabadtéren, sportcsarnokban, művelődési házakban?
– Nagyon sok még a tisztázatlan kérdés: például a következő évadra le vannak szerződtetve a színészek, akiket nem biztos, hogy megkapnánk ilyen produkciókra. Nem is nagyon vannak játszóhelyek a városban: a vándorévadban sem tudtunk máshol dolgozni, csak a Pelikán Kamaraszínházban. Sok érzelmem van, ilyen témákról nem tudok racionálisan gondolkodni – de nem hiszem, hogy Fehérváron szeretném folytatni a pályafutásomat, még ilyen formában sem.
 |
– Szép öt év volt. Soha nem törölhető ki az életemből. Azt hiszem, osztályokat ugrott felfelé ez a színház: a közönség nagy részével sikerült megszerettetni, sőt, sok új nézőt csábítottunk be a színházba. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatal színházlátogatók aránya megnőtt: mindenütt elmondtam, hogy én elsősorban nekik csináltam a színházat. Abban is hiszek – és félek, ez törik most derékba –, hogy egy dinamikus, jól fejlődő társulat alakult ki, amelynek tagjai egymásra is számíthattak. Ez talán az igazgatóválasztási procedúrában derült ki a legjobban, hiszen lett volna hat hónapjuk szervezkedni, klikkesedni, veszekedni, rossz hangulatot kelteni – ehelyett keményen dolgoztak egymásért, és egyre jobb produkciókat hoztak létre, még ebben az utolsó időszakban is. Leginkább ez mutatja meg, hogy mit ért ez az öt év.
– Ezekben az években figyelt fel a színházi szakma és a szaksajtó is a fehérvári teátrumra, és ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy sok volt az ősbemutató: a többször lerágott csontok helyett sok újdonságot vittetek színre.
– Tényező lett a Vörösmarty Színház: szakmailag is bekerült az értékelendő és értékelhető színházak sorába. Egyes szakmai körök szerint az egyik legjobb színházi műhellyé fejlődött. A közönség fogékony volt az újdonságokra is – igyekeztünk, és talán sikerült is megtalálnunk az egyensúlyt a hagyományos színház és az újfajta, kísérletező színház között. A közönség érdeklődését látva bátran nyúltunk kortárs hazai és külföldi szerzők új műveihez is.
– Az igazgatóválasztás másnapján azt nyilatkoztad, hogy nem készültél B-tervvel. Azóta már körvonalazódott, hogy mit fogsz csinálni a jövőben?
 Színészként csak egyszer láthatta a közönség: a Popcornban, amikor Bruce Delamitri szerepébe ugrott be |
– A fehérvári közönséget most nagyon izgatja az évad, vagy talán az elmúlt öt év legnagyobb sikerének, az Aidának a sorsa. Láthatják ezt még a nézők ebben a teátrumban?
– Még nem tárgyaltunk erről – és másról sem – az új igazgatóval, így nem tudom, műsoron marad-e. A színház szerződése július 31-ig szól a darabra, onnantól Szomor György producer és Vasvári Csaba igazgató megállapodásának függvénye az Aida sorsa.
– Láthat-e még a publikum Fehérváron Szurdi-produkciókat – ha nem a színházban, akkor szabadtéren, sportcsarnokban, művelődési házakban?
– Nagyon sok még a tisztázatlan kérdés: például a következő évadra le vannak szerződtetve a színészek, akiket nem biztos, hogy megkapnánk ilyen produkciókra. Nem is nagyon vannak játszóhelyek a városban: a vándorévadban sem tudtunk máshol dolgozni, csak a Pelikán Kamaraszínházban. Sok érzelmem van, ilyen témákról nem tudok racionálisan gondolkodni – de nem hiszem, hogy Fehérváron szeretném folytatni a pályafutásomat, még ilyen formában sem.
| L. M. (Megjelent a Fehérvári 7Nap május 30-ai számában) |