Az elmúlt évadban nyújtott teljesítménye alapján, a társulat titkos szavazatainak összesítése után a Vörösmarty-gyűrűt ma este Bakonyi Csilla húzhatta volna fel az ujjára, de mivel épp jól megérdemelt pihenését tölti egy tengerparton, kollégái a távollétében koccintottak az egészségére. A gyűrűzési ceremónia után a közönség elbúcsúzott Szurdi Miklóstól és Kolos Istvántól, és a társulatnak is köszönetet mondtak az utóbbi öt évadért.

Kattintson a képre a nagyításhoz Bakonyi Csillát ebben az évadban is sok nagyszerű szerepben láthatta a közönség
A Vörösmarty-gyűrű díjazottjáról hagyományosan az első nyári premier napján szavaz a társulat, és a szavazás lezárása után mindjárt át is adják a gyűrűt a kitüntetettnek. Nyári bemutató híján most a Viktória nagyoperett díszletei között, néhány órával az elődás előtt zajlott a "gyűrűzés", amelynek a díj történetében most először kivételesen a közönség is részese lehetett a Pelikán Udvarban. A díjat Szurdi Miklós igazgató és Lőrinczy Attila adta át: az előző önkormányzat kulturális alpolgármestereként ő is részt vett a díj megalapításában, néhány évvel később pedig a társulat tiszteletbeli tagjává fogadták.

Szurdi Miklós röviden emlékeztetett arra, hogy ebben az évadban milyen remek szerepekben láthatta Bakonyi Csillát a közönség: a Koldusopera Pollyjaként, a Plazma plazmacsajaként és a Zsuzsika hangja címszereplőjeként egyaránt emlékezetest alakított, de sokan emlegetik a Bolha a fülbe zseniális takarítónőjét vagy a Vőlegény könnyűvérű epizódszereplőjét is. Minden karaktert a tőle megszokott profizmussal és maximalizmussal formált meg, így méltán vívta ki társai elismerését.

Lőrinczy Attila szerint az igazi díjak azok, amelyeket kollégáitól kap az ember, hiszen csak ők tudják, mennyi energiát ölt egy-egy szerep megformálásába - és a közönség is másként tekint arra a színművészre, aki ezt a díjat kapta a társaitól.

Kattintson rá a nagyításhoz Ünnepi koccintás
A Vörösmarty-gyűrű hagyománya már kilenc évre tekint vissza: 2000-ben az egyik előadás televíziós tiszteletdíját ajánlották fel nemes szándékkal a Vörösmarty Színház társulatának tagjai, hogy létrejöjjön a Vörösmarty-gyűrű elnevezésű díj, melyet a társulat titkos szavazása alapján kaphat meg az a színművész, akit kollégái abban az évadban szakmailag a legjobbnak ítélnek. Az alapítás évében Kuna Károly, a következő évben Kállay Ilona és Péterffy Attila, 2002-ben Zakariás Éva, 2003-ban Matus György, 2004-ben Kozáry Ferenc, 2005-ben Zsurzs Kati, 2006-ban Závodszky Noémi, 2007-ben pedig Drahota Andrea nyerte el a társulat kitüntetését.

Kattintson rá a nagyításhoz A közönségben megfogalmazódott gondolatokat Tóth Viola tolmácsolta
A gyűrűzési ceremónia után Tóth Viola lépett a mikrofonhoz, hogy a közönség nevében elbúcsúzzon Szurdi Miklós igazgatótól és Kolos István művészeti vezetőtől és megköszönje a társulatnak az elmúlt öt esztendő bemutatóit. "Valójában nem búcsúzni jöttünk, hanem megköszönni mindazt, amit Önöktől kaptunk, a társulat közvetítésével: a csodát, a mesevilágot, az élményt" - hangzott el a közönségben megfogalmazódott gondolatok között. A társulatnak pedig azért mondott köszönetet a közönség, hogy megvalósították a Szurdi-Kolos páros elképzeléseit, és estéről estére nagyszerű produkciókkal csábították a nézőket a színházba. "Bízunk abban, hogy ez a remek csapat továbbra is együtt marad, és a következő években is emlékezetes produkciókat visznek színre nekünk: mi szeretnénk továbbra is minden este tapsolni Önöknek" - zárult a köszöntő, majd néhány ajándékkal kedveskedtek a távozó vezetőknek.

Kattintson rá a nagyításhoz Az ajándékok, emlékek
Az emléklapok, a fehérvári borok és a színházépületet idéző üvegplakettek mellett a legszemélyesebb ajándékok kétségtelenül Kovács Árpád festőművész alkotásai, amelyet erre az alkalomra készített a távozó vezetőknek. Az ismert képzőművész, aki a Csillagok című produkció során is csak szerényen, a színpad szélén meghúzódva készített portrékat a beszélgetős sorozat vendégeiről, most sem kívánt előtérbe tolakodni, és a színházépületet ábrázoló festményeket személyesen átadni, így az ajándékok kiosztásában az egyik néző, Dallos Gábor segédkezett Tóth Violának és a ceremóniamester szerepét betöltő rádiós műsorvezetőnek, Németh Gábornak.

Szurdi Miklós meghatottan köszönte meg a közönség gesztusát, hiszen erre kevés példa akad a hazai színházi életben. Ajándékokkal zsúfolt kezeit felmutatva azt mondta: ahogy így elnézi magukat, úgy tűnik, mintha ők nyertek volna.
L.M.
Fotó: Göbölyös Imre, Németh Mariann


Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
A rekkenő hőség sem szegte a közönség kedvét, és sokan voltak kíváncsiak az eseményre. A közönség soraiban foglalt helyet Kovács Árpád festőművész is
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
A díjazottat telefonon próbálták utolérni, hogy "élő adásban" kapcsolhassák a jelenlévőknek
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Tapsvihar köszöntötte Bakonyi Csillát...
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
...majd Lőrinczy Attila gondolatai után koccintottak is a frissen kitüntetett művésznő egészségére
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
A pezsgőzés után a közönség vette át a szót: a nevükben Tóth Viola köszönte meg a távozó vezetők és a társulat ötéves munkáját
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
A beszédben elhangzottakat Szurdi Miklós köszönte meg, de itt még nem ért véget az összejövetel: most következtek az ajándékok, elsőként Kovács Árpád festményei
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
"Mi, a székesfehérvári közönség azt szeretnénk, ha jó szívvel gondolnának ránk ezután is" - hangzott el a köszöntőben, ezt a célt szolgálják a festmények is, amelyek a színházépületet ábrázolják
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
A névre szóló üvegplakettekbe is a színházépületet, továbbá a "Vörösmarty Színház 2003-2008 - Székesfehérvár színházszerető közönségétől" feliratot gravíroztatta a közönség
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Fotóink tanúsága szerint a plakettek is nagy sikert arattak :)
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
A társulatnak szóló emléklapot Matus György vette át

Kattintson a képre a nagyításhoz