A hazai után az osztrák közönséget is meghódította az örök szerelemről szóló történet: Klagenfurtban, a Wörthi-tavi szabadtéri színpadon hatalmas sikerrel játsszák a Vörösmarty Színház és a West End Színház musicalét, az Aidát.

Kattintson rá a nagyításhoz Aida szerepét Zodwa Selele felváltva játssza Debreczeni Mártával
A núbiai hercegnő és az egyiptomi hadvezér szerelmi históriáját július 3-án mutatták be a Wörthi-tavi Nyári Fesztivál nyitányaként, majd még két további előadást játszottak belőle. Az égiek nem voltak kegyesek a produkcióhoz: már a premiert is félbeszakította az eső, a negyedik előadást pedig teljesen elmosta egy óriási vihar. A Szurdi Miklós és Szomor György által rendezett darabot július 17-től további nyolc alkalommal adják elő, de megeshet, hogy kilencszer is, mert a rossz idő miatt elmaradt előadást pótolni szeretnék a szervezők. Sőt, ha a produkció olyan sikert arat, mint amit az eddigi fogadtatás mutat, akkor néhány "ráadás" előadást is játszanak belőle.

Az előadások festői szépségű helyszínen, a Wörthi-tóba nyúló szabadtéri színpadon zajlanak, kétezer férőhelyes nézőtér előtt - eddig minden alkalommal telt ház előtt. Akik nem jutottak jegyhez, a vízről, csónakokból nézték az előadást, több "potyázó" pedig a part mentén igyekezett olyan pontot találni, ahonnan ráláthat a színpadra. Az előadások után a közönség hosszan tartó álló tapssal ünnepelte a magyar produkciót, amelynek német nyelvű változatában osztrák és német művészek is közreműködnek: Aidát a színes bőrű Zodwa Selele, Radamest Christian Alexander Müller játssza, a Fáraót Otto Retzer alakítja, Mereb szerepében pedig Vincent Buenót, az osztrák állami televízió legutóbbi musicalversenyének győztesét láthatja a közönség.

Kattintson rá a nagyításhoz Radamesként Christian Alexander Müller látható, Zosert Gerner Csaba alakítja
Az Ausztriában látható előadás német nyelvű, a dalokat pedig eredeti nyelven, angolul énekli a nemzetközi társulat. A magyar színészek számára elsősorban a német próza megtanulása jelentett plusz feladatot, amelynek megoldásához Ausztriából kaptak egy szakembert, mellette pedig több némettanár foglalkozott a magyar csapattal. Az áprilisban kezdődött felkészülés kétségtelenül Gerner Csabának sikerült a legjobban: az ármánykodó Zoser miniszterelnököt alakító népszerű színművészt többször is vastapssal díjazta a stájer közönség.

A klagenfurti előadásokat több producer és színházi ügynök is megtekintette - például Németországból, Olaszországból és Dubaiból is jöttek érdeklődők -, így megeshet, hogy Európán túlra is eljut a magyar Aida, amelyet a magyar közönség szeptemberben és októberben a Fővárosi Nagycirkuszban láthat.
Fotó: Wágner Csapó József


Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz